A tavalyi évhez hasonlóan májusi számunk témája idén is a ballagás, így megkértük az 5, 10, 15, 20, 25, 30, és 35 évvel ezelőtt végzett diákokat (illetve véletlenül a 25 évvel ezelőtt kezdő volt diákokat is), hogy reflektáljanak az UWC-s éveikre.
„Sokunknak az UWC sorsfordító élmény volt. Nélküle bizonyosan másképp alakult volna az én életem és karrierem is. Tudom, klisé azt mondani, hogy ha valaki 1997 tavaszán előrevetíti következő huszonöt évemet, nem hittem volna el, és elmeorvosi segítséget javaslok számára. De a klisé itt helyénvaló.
Mennyiben befolyásolta és alakította a későbbi életemet az UWC-ben eltöltött két év? Teljes mértékben. Minden jót, ami a felnőtt életemben és a pályámon történt, ennek köszönhetek–közvetve vagy közvetlenül. Állandóan visszatérő kérdés, hogy mi a legfontosabb, amit a kollégiumban, illetve az ott szerzett élményekből tanultam. Más és más volt a válaszom a végzés után, öt vagy tíz évvel később, és ma.
Vagyis talán a legfontosabb tanulság, hogy semmi nem úgy van, ahogy gondolod.”
Vonyó Tamás (PC ‘99)
„A UWC végeztével nem gondoltam volna, hogy azt csinálom majd tíz évvel később, amit most csinálok, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a tíz évvel ezelőtti önmagam is támogatná és lelkes lenne mindezzel kapcsolatban. Az alapképzés befejeztével maradtam Amerikában és a Stanford egyetemen kezdtem el a közgazdaságtan PhDm development economics (fejlődő országok fejlődése közgazdaságtan) és behavioral and experimental economics (viselkedéstani és kísérleti közgazdaságtan) témákban. Dolgoztam kutatási projekteken Etiópiában, Kenyában, Kolumbiában, Mianmar majd helyette Indiában, illetve valamennyit magyar projekten is. Jelenleg a fő témám új/alternatív módok entrepreneur-ök illetve entrepreneurship támogatására. Habár a COVID megnehezítette és lelassította a kísérleteimet és az adatgyűjtést, közeledem a PhD végéhez. Hogy innen merre tovább azt még nem tudom, de abban biztos vagyok hogy a UWC szellemiségében minél inkább a pozitív társadalmi hatás jegyében fogok tovább haladni.”
Zempléni Réka (RCN ’12)
„Az egyik, ha talán nem a legfontosabb útravaló amit az UWC-be eltöltött két évemtől kaptam a nyitottságon és a kiszélesedett világlátáson túl, az az összetartó és támogató közösség ereje. Mivel az összes UWC-ben tanuló diák ugyan azokat az értékeket képviseli, így azóta is ha bármilyen UWC-s diákkal találkozok, megvan az az azonnali kapcsolat közöttünk amit mások nehezen értenek meg.”
Orbán Virág (LPC ’17)
„Azon ritka magyar UWC-sek közé tartozom, akik hazajöttek a két év után: Budapesten végeztem el az összes felsőfokú tanulmányomat. Ezzel együtt az egyetemi évek alatt is rengeteget utaztam (ösztöndíjakkal, csereprogramokkal és nyári munkákra), amihez igen nagy biztonságérzetet adott az a rutin, amit Olaszországban szereztem, meg a tudat, hogy szinte nincs a világnak olyan országa, ahol ne lenne egy ismerősöm, akit fel lehet hívni, s akivel találkozni lehet. (Ne felejtsük el, az ezredforduló környékén még se Facebook, se instant üzenetküldő platformok nem voltak, de ezzel együtt is…)
Az olasz iskolában engem nagyon megfogott egy – akkoriban még új – tantárgy, mai nevén World Arts and Cultures, melynek nyomán az ELTÉ-n az angol mellé a kulturális antropológiát választottam B-szakként, és művészetantropológiai specializációval, észak-amerikai és malajziai terepmunkák után szereztem ebből diplomát. Végül ugyan nem kimondottan kulturális területen helyezkedtem el, hanem angol-olasz szakfordító és szinkrontolmács lettem (meg nyelvtanár és idegenvezető), a UWC-sugallta szakiránynak magának, meg persze az ott megismert, s később kiművelt olasz nyelvtudásnak (és helyismeretnek) igen sok hasznát veszem a munkámban.”
Kató Eszter (AD ’97)
Az UWC közösség azonban nem csupán az iskolákból áll, így a két évvel nem szűnik meg. De hogyan kapcsolódnak a közösséghez és a mozgalomhoz a volt diákok ma?
„Az UWC közösség sajnos kevesebb szerepet kapott az életemben, mint szerettem volna. Habár a világon mindenhol belebotlom valakibe, a régi kollégiumi barátaim közül szorosabban már csak egykori „elsőévesemmel” tartom a kapcsolatot. A két kanadai év után nem akartam hazajönni, és lelkileg megviselt, hogy mégis ezt kellett tennem. Több világhírű egyetemre felvettek, de sehova nem kaptam ösztöndíjat. Letört ennek igazságtalansága. Ezekben az években nem kerestem a magyarországi közösséget, egykori külföldi diáktársaimmal pedig nem tudtam megőrizni a kapcsolatot. Amikor évekkel később Oxfordban kezdtem posztgraduális tanulmányaimat, a UWC Society tagjai nálam már 5-6 évvel fiatalabbak voltak egy más UWC generáció más élményeivel.”
Vonyó Tamás (PC ‘99)
„Egyetemi éveim alatt mondhatni, a legaktívabb egyesületi tagok közé tartoztam, hiszen az egyesület alapításánál is ott voltam, sokáig rendszeres tagja lehettem az új generációk válogatásának is. 13 év budapesti lét után vidékre költöztem, családanyaként pedig szűkösebb lett az egyesületre vagy más önkénteskedésre szánható időm is. Mindezzel együtt, amikor és amiben tudok (pl. lektorálással vagy fordítással), igyekszem segíteni az egyesület munkáját ma is. Bízom benne, hogy hamarosan megint olyan szakasza kezdődik az életemnek, mikor többet látjuk egymást.
A UWC után sokat és sokféleképpen önkénteskedtem, gyakran baráti társaságokkal, vagy egyházi szervezetekkel. 7 éven át egy ilyen kis csapattal rendszeresen látogattam egy nagy budapesti idősotthon magára hagyott lakóit – a UWC-ben is ez volt elsőévesen a social service-em. A 2000-es évek elején két alkalommal vettem részt animátorként Albániában gyermektáborok lebonyolításában, a koszovóból odamenekült muszlim családok gyermekeivel foglalkozva a nyári szünidőben. Sőt, még a maláj dzsungelben is felcsaptam egyszer, az első, 3 hónapos terepmunkám idején önkéntes napközis „tantónéninek” egy őslakos falu gyerekecskéi közt. De azt gondolom, nem az ilyen „highlightok” a fontosak, hanem hogy bármely környezetben és élethelyzetben megtaláljuk a lehetőséget a jóra (to make a difference – fordító létemre erre nem tudok találóbb kifejezést magyarul). Ehhez a találékonysághoz pedig nagyon nagy löketet adott a UWC szellemisége, a társadalmi és közösségi szolgálat ottani gyakorlata, ami szerintem egy tipikus lassan beérő gyümölcs, mert ami akkor és ott gyakran nyűg és kötelesség volt, az később igen nagy élet-leckéket és örömöt is szerzett–nekem legalábbis.”
Kató Eszter (AD ’97)
„Nagyon hálás vagyok a UWC Magyarországnak és UWC RCN-nek a hihetetlen lehetőségért ami nem csak a leírhatatlanul szuper és lifechanging két év volt önmagában, hanem minden, amire azóta, ennek a lehetőségnek köszönhetően illetve erre építve volt lehetőségem, illetve lesz a jövőben. Rengeteget tanultam az eltelt tíz évben is amit tíz éve el se tudtam volna képzelni. A felejthetetlen UWC élmények, barátok, értékek és tapasztalatok azóta is velem maradtak és támogatnak a UWC utáni években. Most, tíz évvel később is rendszeres kapcsolatban vagyok több UWCs barátommal, különböző UWC közösségekkel Facebook csoportoknak köszönhetően, illetve az értékekkel a mindennapokban; és biztos vagyok benne hogy ez ugyanígy lesz a következő tíz, húsz, stb. években is. UWC nélkül nem lennék itt ahol vagyok, illetve nem úgy töltöttem volna az elmúlt tíz évet ahogy tettem. Köszönöm, UWC!”
Zempléni Réka (RCN ’12)
Szeretnél a diákok legkedvesebb UWC-s emlékeiről olvasni? Ebben a cikkben megteheted! A tavalyi visszaemlékezéseket pedig itt és itt találod.