A 2023/23-as évben kilenc elsőéves és hat másodéves magyar diák tanul 12 különböző UWC-iskolában. Az alábbiakban nyolc diákunk élményeiről és tapasztalatairól számolunk be a 2022 őszi félévből.
Bokros Anna (UWCSEA ‘24)
Lassan hat hónapja itt vagyok Szingapúrban, és mondanom sem kell, hogy hihetetlenül élvezem. A campus csodálatos, zöld, és habár gondoltam, hogy óriási lesz, minden elképzelésemet felülmúlta. Akár több kilométert is tudunk sétálni a területén, de persze mindemellett a sportlétesítményeket is igénybe vehetjük. Gyakran játszunk strandröplabdát, úszunk, sokszor megyünk falat mászni, és ami a legizgalmasabb: kézilabdázni is szoktunk, amiben az a pláne, hogy én vagyok a szakkör vezetője, mindamellett, hogy augusztus előtt soha életemben nem kéziztem.
Az oktatás teljesen más, mint otthon, és ami a legjobban tetszik benne az az, hogy kémián és bioszon is rengeteget kísérletezünk, saját magunk sajátíthatjuk el, amit tanultunk. Rengeteg projektben volt és van lehetőségem részt venni, például én vagyok mind az iskola, mind a bentlakásos diákok évkönyvének a fotósa, és részt veszek a TEDx szervezésében is. Amit viszont meglepőnek találtam a UWCSEA-val kapcsolatban az az, hogy nem csak a 3 000 tanuló között, de még az itt lakó diákok között is kevesen vagyunk ösztöndíjasok. Ez eleinte kissé furcsán érintett, de mostanra nagyon összekovácsolódtunk, mindig van valaki, akivel egy jót tudok beszélgetni. Talán épp ez a kedvencem az egészben: mindenki motivált, mindenki nyitott, és összességében nagyon vigyázunk és odafigyelünk egymásra.
Az elmúlt fél évben lehetőségem volt Szingapúr minden oldalát megismerni – ami persze nem nehéz, hiszen elég apró ország, de ennek persze rengeteg előnye is van, hiszen ennek köszönhetően sok más helyre is eljutottam. Annyi biztos, hogy ez életem eddigi legizgalmasabb időszaka. Rengeteg életre szóló élménnyel gazdagodtam, amiért végtelenül hálás vagyok.
Darius Ahmad (ISAK ’24)
Japánba költözni és egy UWC-ben tanulni kétségkívül teljesen megváltoztatta az addigi életem. Talán a legérdekesebb aspektusa annak amikor Japánba érkeztem az volt, hogy másképp kellett kapcsolatokat kialakítanom. Magyarországon szabadon dönthettem arról, hogy mikor, hol és mennyi ideig találkoztam a barátaimmal – itt azonban ez teljesen másképp van. Gyakorlatilag az életem minden percét másokkal töltöm, és ez lehetővé teszi számomra, hogy másokat és magamat is folyamatosan más és más fényben lássak. Az UWC diákjának lenni lehetőséget ad az önvizsgálatra, a társasági életre, és nem utolsó sorban olyan tudás elsajátítására, amire máshol nem lenne lehetőségem.
Amihez itt hozzászoktam, az a módszeres tanulás és a technológia használata a tantermekben. Magyarországon mindent kézzel jegyzeteltem, és megszoktam a 45 perces tanórákat. A UWC ISAK-nál minden másképp működik. A tanórák itt majdnem másfél óra hosszúak, és projekt alapúak. A tanórai idő nagy részét a témák megvitatásával, elemzésével, feladatok elvégzésével vagy kutatások elvégzésével töltjük. Ez számomra először nagyon furcsa volt, de miután megszoktam, kezdtem igazán élvezni ezt megközelítést, és úgy érzem, hogy azok a készségek, amelyeket ebből tanulok, sokkal jobban felkészítenek az életre a középiskola után, mint a magyar rendszer.
Bár a campuson eltöltött idő teszi ki az életem nagy részét, utazni is szoktam. Az UWC tanulásának fontos részei a projekthetek és az ünnepek, amelyek során lehetőségem nyílt Japánt körbebarangolni a barátaimmal, és szerezni néhány értékes emléket és élményt. Nem túlzás, hogy mély nyomot hagytak bennem ezek az UWC-s utak. Arra is sok lehetőségem van az ISAK-ban, hogy részt vegyek olyan tevékenységekben, amelyek lehetővé teszik az országok közti utazást – például a fenntarthatósági klubunk nemrég Abu Dhabiba utazott, hogy egy fenntarthatósági díjat vegyen át, és a MUN [Model UN] klubunk dolgozik azon, hogy részt vegyen nemzetközi MUN versenyeken világszerte. Nagyon hálás vagyok ezekért a utazási lehetőségekért, és remélem, hogy tavasszal bejárok néhány más ázsiai országot is.
Természetesen néha hiányzik az otthonom, de az itt szerzett pozitív élményeim feledtetik velem a honvágyamat. Az UWC ISAK campusán a kezdetektől fogva otthon éreztem magam. A kapcsolatok, amelyeket építek, és az emlékek, amelyeket formálok, biztosan egy életre szólnak, és örülök, hogy itt lehetek – az alkalmankénti Dörmi vagy túró rudi utáni sóvárgás ellenére is 🙂
Nagy Adri (MUWCI ’23)
Magam mögött hagytam az igen stresszes harmadik félévet, aminek persze ugyanúgy megvoltak a felejthetetlen pillanatai, mint például az októberi Experience India Week vagy a Diwali Break. Ezeknek a túráknak a segítségével lehetőségem volt először is felfedezni Karnatakát, ami egy délnyugati régiója Indiának, azon belül is helyeket, mint Bangalore, Mysore és Hampi, ahol nevezetes épületeket, palotákat és UNESCO világörökségeket látogattuk meg, emelett pedig lehetőségem volt megkóstolni érdekes ételeket és italokat, mint a híres kávék vagy a Pizza Dosa. Ezen az utazáson utaztam először éjszakai vonaton (több, mint 18 órát), használtam indiai metrót és itt sikerült igazán megismernem az elsőéveseket, akik velem utaztak. Életem egyik legizgalmasabb két hete volt ez az utazás és azóta is mindenkinek emlegetem.
Egy másik érdekes élményem pedig a már említett Diwali Break volt, ami az egyik legnagyobb indiai ünnep és körülbelül úgy kell elképzelni, mint a karácsonyt és az újévet összevonva. A barátaimmal az egyik közeli városban töltöttük ezt a hetet, rengeteg tűzijátékkal, csillagszórókkal, mindenhol gyönyörű kivilágítással (mivel a Diwali a fény ünnepe), diyákkal (ami egy speciális lámpaszerűség, amibe olajat kell önteni és később meggyújtani egy éghető fonallal, ami az olajba van helyezve) és persze rengeteg emberrel az utcákon.
A téli szünetet otthon töltöttem és ennek köszönhetően újra feltöltődtem és pozitívan kezdtem hozzá az utolsó félévemhez. Mostanában a legjobban a CAS tevékenységeim foglalnak le, nagyon szeretek jógázni, amit egy aranyos jóga tanártól tanulunk minden héten és koordinálok egy művészeti csoportot is, ami egyre jobban és jobban kibővül és mára már minden héten körülbelül 20 emberrel találkozunk hetente, hogy beszélgessünk, zenét hallgassunk, levezessük a stresszt és jól érezzük magunkat, miközben alkotunk. Emellett én vagyok az egyik fő rendezője az éves Theater Season-nek is, szóval bőven van mit csinálnom minden nap. Ezen kívül a gap year-re is készülődök és próbálok lehetőségeket találni a MUWCI utáni évemre az egyetem előtt.
Túl gyorsan eltelt ez a két év és már most tudom, mennyire fog hiányozni India és a suli, ezért próbálom a legjobban kihasználni az időm az emberekkel, akiket itt annyira megszerettem és az országgal, ami mindig a szívemben lesz.
Nagy Balázs (East Africa ’24)
Csillogó szemekkel néztem farkasszemet az első évi órarendemmel, amikor augusztus elején azt megkaptuk. Végre olyan tantárgyakkal van megtelve, amikre határozottan szívesen fordítom az energiát. Márpedig nincs a világon nagyobb motiváció annál, mint ha az ember szereti azt, amivel foglalkozik. Fél év elteltével kicsit úgy érzem, mintha szabadulni sem akarnék ebből az oktatási rendszerből, habár tudom, hogy a maradék másfél év egy csettintés lesz, nem több, úgy eltelik majd.
Nagy Zsanka (PC ’24)
Mióta Augusztusban eljöttem Kanadába, olyan dolgokkal tudtam foglalkozni, amikről eddig még csak álmodni se tudtam volna. Olyan óráim és CAS-foglalkozásaim vannak, amiket nagyon élvezek, akármennyire is megnehezítik ezeket az IB elvárásai és a kötelezettségek. A kedvenc tantárgyaim a filozófia, angol irodalom és a színház – olyan tantárgyak, amelyeket otthon nem is tudtam volna iskolában tanulni. A színház rengeteg délutáni próbákkal és extra munkával jár, viszont cserébe az egész iskola előtt tudok egy csoporttal előadni. Ez a tanóra segített a legtöbbet művészi önkifejezésben, ami számomra az egyik legjelentősebb cél az ittlétem során.
A CAS-foglalkozások pedig olyan sportlehetőségeket kínáltak számomra, amikre otthon szintén nem lett volna lehetőségem: kenuzás és hegymászás. Az outrigger kenuzás által csapatmunkában részesülhetek, míg a hegymászás segít kapcsolatban tartani a helyi vadvilággal és a természeti kincsekkel.
Az iskolám egyik legfontosabb vonása az elhelyezkedése. A Pearson College egy órára van a legközelebbi várostól, és amerre lát az ember, mindenütt csak a természet van – az öböl és az erdő. Annak ellenére, hogy kissé hiányzik a tempós Debreceni élet, a nagyváros, a boltok, és a barátaim, felfrissítőnek tartom, hogy bármikor gyönyörködhetek a környék festményszerű szépségében.
Habár ez a gyönyör nem mindig jelent nyugalmat. Ez a hely legalább olyan elfoglalt és pörgős mint bármelyik nagyvárosi diák élete. Ehhez még mindig igyekszem hozzászokni – az IB, a közösségi élet és az iskolai programok gazdagsága eszméletlen, és néha nyomasztó, de nem nehéz élvezni. Néha olyan érzésem van, mintha egy nap 48 órából állna.
Az iskola közösségi élete hihetetlenül színes, tele rengeteg regionális ünnepséggel, főzésekkel, előadásokkal és tanulmányi csoportokkal. Az elmúlt egy félévben megismertem számtalan nézőpontot és véleményt többféle országokból származó diákoktól. Minden ilyen beszélgetés olyan érzés, mintha betekintést nyernék hétköznapi jelenetekbe a világ több pontjáról. Számomra ez a legértékesebb ajándék, amit a Pearson College közösségétől kaptam.
Peresztegi Hanna (AD ’24)
Mindig is nagyon érdekeltek a különféle kreatív tevékenységek, így a kedvenc tantárgyam, talán nem is annyira meglepően, a vizuális művészet. Persze eléggé időigényes választás, elvégre egy-egy alkotás ritkán készül el a tanóra során, de szívesen foglalkozom vele a szabadidőmben. Mindig változatos témákat kapunk, amiknek a keretei között bármilyen anyagot használva alkothatunk, így eddig dolgoztam többek között dróttal, linómetszéssel és agyaggal, a hagyományos papíralapú technikák mellett. Egészen különös élmény volt számomra, hogy a technikákkal való kísérletezést és a komfortzónából való kimozdulást mennyire támogatják, de nagyon boldog vagyok, hogy a részese lehetek.
Akárcsak annak a hatalmas zeneiségnek, ami az egész sulinkat átjárja. Rengetegen játszanak hangszeren (a diákok és a tanárok között is), ráadásul egy zeneiskolával is együttműködésben van az iskola, így három zeneteremmel is rendelkezünk, amik zongorákkal és gitárokkal vannak felszerelve. Ennek hála nemcsak a zongorázást tudtam folytatni, hanem elkezdtem gitározni is, ami elképesztő feltöltődést nyújt a hétköznapok során.
Emellett az örök legjobb dolog Duinóban számomra nem más, mint a tenger. Imádom, hogy egyszerűen csak lesétálhatok a kikötőbe egy szép, napos délutánon, és gyönyörködhetek a látványban. Sokszor szoktam a tenger partján tanulni, mert nagyon jó hatással van rám a vízből áradó nyugalom és igencsak motiváló is. Remélem ez a későbbi, stresszesebb időszakra is megmarad majd.
Oláh Noémi (AC ’24)
Számomra az UWC-s életben jelenleg a tanulás a legfontosabb. Amikor megkaptam az ösztöndíjat, az angol nyelvtudásom nem volt a legjobb, és még mindig nem tökéletes (habár napról-napra jobb), ami megnehezíti a tanulást. Viszont bármikor kérhetek segítséget, akár a tanároktól, diákoktól és az iskola is biztosít külön segítséget. A kedvenc tantárgyam a történelem és a global politika. Ami nagyon eltér az otthoni oktatási rendszertől, az hogy az IB-ban csak a 20. századi törit kell tanulni.
Otthonról nem meglepően a családom és barátaim hiányoznak, de amit még megemlítenék, azok a magyar ételek. Soha nem gondoltam volna, hogy a magyar ételek, fűszerek ennyire tudnának hiányozni. A téli szünetben szerencsére haza tudtam menni, és anyukámnak konkrétan listaszerűen felsoroltam, hogy miket főzzön, amíg otthon vagyok. (Természetesen segítettem benne, vagy épp én főztem meg.)
Mindent összesítve, nagyon jól érzem magam, élvezem a tanulást, a tanórákat és a mindennapokat. Egyik nap sem unalmas, mindig történik valami új. Persze sok a tananyag, a határidő, és sokat kell tanulni, de emellett minden héten nagyon sokféle egyéb programunk is van.
Szurop Jázmin (RBC ’24)
Habár nagyon érdekesnek tartom az összes tanórán kívüli tevékenységet, mint például a CAS-t vagy Special Focus Day-eket (a Sustainability Special Focus Day-en én is részt vettem mint szervező) a tanórák most a legfontosabbak számomra. Szeretek új dolgokról tanulni, és az a módszer amit az iskolában használnak nekem való: a sok kísérlet, projektek és beszélgetések mindig lenyűgöznek.