Az alábbiakban UWC-s diákjaink beszámolóját olvashatjátok: Horváth Barnabás (RCN ’22) frissen végzett diákunk az elmúlt két évről reflektál képek segítségével, míg Szabó Réka (Short Course ’22) a júliusban megrendezett kéthetes (RE)Defining Equality Short Courseról ír. Közzétesszük szeptembertől másodéves diákunk, Kerék Rebeka (East Africa ’23) első tanévben készített élmény-videóját is.
Horváth Barnabás (RCN ‘22)
Amikor az UWC-be jelentkeztem, főként az új lehetőségek, a nemzetközi diákcsapat és az UWC-s értékek lebegtek a szemem előtt. Először az sem volt biztos, melyik országba kerülök, de akkor még nem is számított annyira, feltéve, hogy valahova mehetek. A felkészítő tréningen is főként arra fókuszáltunk, hogy milyen kihívások vannak abban, ha otthonról kolira váltunk; a kulturális normák különbségére és sok egyéb, stresszel kapcsolatos témára.
(Képek: Horváth Barnabás)
A kiutazásom után jöttem rá, hogy a fizikai tér, a kampusz számomra meghatározóbb, mint ezek az átbeszélt, képzelt szituációk és témák. Ahogy telt az idő, egyre fontosabbá vált a Dayroom, a Queens House, meg sok egyéb hely is, de legfőképpen az Art Room. A norvég kampusz elég kicsi, nem sok kijárási lehetőséggel, ezért az iskola minden egyes kis sarka emlékekkel telt meg. Minden helynek lett egy története. A két év alatt otthonná vált és a végére már a lépések hangjából ki tudtam találni, hogy hozzám jön-e egy barát vagy a szobatársam barátnője fog bekopogni. Az efféle apróságok és történetek számomra mindennél többet érnek. Nem csak az emlékek kötődnek ezekhez a helyekhez hanem a rengeteg érzelem is, amit mi, diákok, ott hagytunk is. Ezeken a helyeken tanultam arról, hogy milyen érzelmek hajtanak egy aktivistát, vagy, hogy honnan származik a közgázosok ambíciója (az utóbbit még mindig próbálom összerakni).
Visszatekintve, számomra a kampusz maga történeteket mesél arról, hogy milyen embernek lenni, ami szerintem az összes UWC-s érték alapja. Ezeknek a valamilyen szintű megértése sokkal fontosabb számomra, mint azok az elvont témák és koncepciók, amiket leendő UWC-s diákként a felkészítőn, odakint pedig az első pár hónapban tapasztaltunk.
Szabó Réka (Ausztria Short Course ‘22)
A 2022-es, immár negyedik (RE)Defining Equality Short Course idén is Ausztriában, egy tiroli kisvárosban, Imstben került megrendezésre. A várost körülölelő hatalmas hegyek bensőséges hangulatot biztosítanak az ott lakóknak és a turistáknak egyaránt. Nekünk, résztvevőknek már a vonatúton is alkalmunk nyílt ismerkedésre, ami szépen megalapozta az előttünk álló két hetet.
A Short Course nem indult teljesen zökkenőmentesen a koronavírus megjelenése miatt. Többször tesztelték az egész csapatot, de hála a segítőknek (ú.n. facilitatoroknak), a majdnem 40 résztvevőből csupán két pozitív eset került ki egész idő alatt. Azt vettem észre, hogy a maszkviselés meglepően lelassította a szocializálódás folyamatát. Legalábbis amikor egy hét után végre újra teljes arcokat láthattunk, egészen új barátságok kezdtek kialakulni.
(Képek: Szabó Réka)
A segítők hatalmas megértéssel és gondoskodással fordultak hozzánk egész idő alatt. Sok-sok ötletük volt arra, hogyan lehet teljessé tenni az itt töltött időnket annak ellenére, hogy a vírushelyzet balszerencsésen alakult. Ahogy én láttam, ez sikerült is, persze ehhez szükség volt a résztvevők türelmes és odafigyelő hozzáállására is.
Az izgalmasabbnál izgalmasabb témák néhol családias beszélgetéseket, néhol heves vitákat szültek. Ezek számomra szinte mérföldkőnek számító alkalmak lettek, hiszen egytől-egyig minden témában újabb távlatokra nyílt alkalmam rálátni. A gazdasági és társadalmi egyenlőségtől kezdve a globális vagy helyi gondolkodáson át egészen az egyenlőség és az igazságosság közötti különbségig fejtettünk ki témákat hol párokban, hol minden résztvevővel egy nagy körben ülve.
Amint a körülmények engedték, kirándulni indultunk a hegyekbe, vagy felfedeztük a várost. Egyik nap még egy hosszan kanyargó bobpályán is lecsúsztunk, ami gyönyörű volt! Biztosan egész életemben emlékezni fogok rá.
A teljesség kedvéért szeretném megemlíteni a nehézségeket is, amelyekkel szemben találtam magam. Bár minden egyes jelenlévő nyitott szívű és új dolgokra szomjaz, néha úgy éreztem, hogy az egyes témákban kialakuló vitás helyzetek kezeléséhez szükség lett volna egy idősebb felnőttre is. A legidősebb segítő 20-as évei közepén járt csak, és azt hiszem, hogy egyes csoportdinamikák átlátásában egy tapasztaltabb tanár jelenléte sokat jelentett volna. Néha úgy éreztem, hogy megnehezíti a csaknem 40 fiatallal való kapcsolódást, hogyha esetleg egy témában nem értettem egyet a társaimmal. Én személy szerint hiszem, hogy a fejlődésemet azok szolgálják, akik számomra eddig ismeretlen szemszögből is rá tudnak látni egy témára, és ezt nem éreztem mindig teljesen elfogadottnak.
Mindent egybevetve a Short Course számomra eddigi életem első olyan heteit jelentette, ahol számtalan kultúra, nézet, eszme, ötlet, kíváncsiság, kapcsolódás és nem utolsó sorban számtalan új barát találkozott. Mostantól ha nyakamba veszem a világot, mindig tudni fogom, hogy biztosan van a közelben egy ország, ahol vár rám valaki. :))
+1 ráadás: videó
Az alábbi linken Kerék Rebeka (East Africa ’23) videóját tekinthetitek meg, amelyet az első UWC-s évének harmadik negyedévéről készített. Rebeka jelenlegi, a nők elleni erőszakra figyelmet felhívó GoFundMe adománygyűjtő kampányáról itt olvashattok.