Ha követitek az Instagram-oldalunkat, akkor a pályázati időszak alatt betekintést nyerhettetek a jelenlegi magyar UWC-s diákok életébe. Bár szeptemberben nem tudott mindenki időben kiutazni, és volt, aki a járvány miatt másik iskolában kezdte az évet, mint ahová eredetileg készült, az első félév végére szerencsére megoldódtak a problémák, és az összes diák élőben vehet részt az óráin.
A 2020/21-es tanévben 13 magyar diák tanul 9 különböző iskolában. Van, aki számára a tanév többé-kevésbé zökkenőmentesen indult, és az iskola elszigeteltsége miatt a járvány csak az első hetekben volt nagy hatással az iskolai életre, míg máshol a járványügyi helyzet az élet minden területére kiterjedő változásokkal járt. A diákok egy része hazajött a téli szünet idejére, míg mások kint maradtak. Az elsőévesek véglegesítették a tantárgyaikat, a másodévesek pedig nagyban dolgoznak az EE-jükön… (vagy nem annyira nagyban.)
Nehéz nagy általánosságban beszélni a magyar diákok tapasztalatairól, így most két konkrét diák reflektálásait olvashatjátok: az egyiküknek már egy félév van a háta mögött, míg a másikuknak még egy féléve van hátra.
Elefánti Soma (RBC ’22) most kezdi a második félévét. Így reflektál arról, hogy miben különbözik a UWC-s oktatás az itthonitól, hogy milyen a légkör, és hogy hogyan telt a téli szünet:
Ezúton szeretném megköszönni az Egyesület munkáját, akik lehetővé tették, hogy most itt lehessek, a Robert Bosch College-ban! Ugyanis eddig csak jó tapasztalatok értek az iskolában. Hihetetlenül felszabadító a légkör az előző iskolámhoz képest, sokkal jobban érzem magam. Mindenki kedvesen fordul a másikhoz, és nem ítélkezik. Egyszerűen nem érzékelhető az a szociális rétegződés, ami otthon olyan jellemző, és nem alakulnak ki kasztosodott csoportok az alapján, hogy ki mennyire „menő”. Az ösztöndíjjal lehetőségem nyílt megismerni olyan embereket, akik a legjobb és legközelebbi barátaimmá váltak. Lehetőségem nyílt elkötelezett és lelkes tanároktól tanulni.
Az iskola nem nehéz különösebben, azt azonban meg kell jegyezni, hogy több ráfordítást igényel, mint Magyarországon. A tömérdek érdekes program és a tanulás mellett azért még így is lehet egy kis szabadidőt találni és azt tartalmasan, barátokkal tölteni. Rengeteg nagyszerű dologban vettem már részt, tartottam meditációs műhelyt, voltam sátrazni a barátaimmal, rengeteget főztem és sütöttem.
Bár a téli szünetet a kampuszon töltöttem, nem sajnáltam különösebben. Gyakran kaptam hazulról kolbászt, illetve őrölt paprikát is, így könnyen elkészíthettem a legkedvesebb otthoni fogásokat. Azt hiszem, leginkább a menhelyen fizikai munkával eltöltött hétvégék hiányoznak. Annak ellenére, hogy a Service-em során a birkákkal dolgozok, nem elég hosszú egy-egy alkalom, hogy pótolni tudja ezeket.
Ez az év kicsit más volt egy megszokotthoz képest, de semmiben sem rontotta el az élményeket, amelyeket az elmúlt hónapokban szereztem.
Elefánti Soma
Gerő Botond (Adriatic ’21) az utolsó félévének lendül neki. Itt olvashatjátok az ő beszámolóját arról, hogy hogyan telt eddig a második éve, mit vár ettől a félévtől, és hogy mi számára a legfontosabb a UWC-ben:
Az elmúlt félév sűrű volt, sok egyéni projekten kellett dolgozni. Leginkább az Extended Essay-m kötött le, amit a labdarúgásban észrevehető aktív rasszizmusról írtam. A kedvenc tantárgyam az Economics, amit emelt szinten tanulok a nagyon rendes, chilei tanáromtól. Itthon nem volt lehetőségem közgazdaságot tanulni a középiskolámban, de mindig is érdekelt és így a UWC-ben szerencsére el tudtam kezdeni.
Az olasz ételtől kezdve, a tanárokon át, a gyönyörű duinói helyekig mindent hiányolni fogok, de még ezen ráérek töprengeni, hiszen még itt van előttem egy remélhetőleg sikeres félév. Egy nehéz, és kihívásokkal teli utolsó félévet várok, de nem félve, hanem inkább motiváltan állok elébe, és már talán tapasztalatból tudom mondani, hogy élménydús félévem lesz. Nagyon várom a kicsit jobb időjárást, mert az olasz tengerparton napsütésben minden könnyebben megy.
Számomra a barátok a legfontosabbak a UWC-ben, és ők fognak majd a legjobban hiányozni az érettségi után. Nem gondolná az ember mikor az iskolába kerül, hogy ilyen szoros kapcsolatokat fog majd kialakítani: rövid időn belül nagyon közel tudtam kerülni emberekhez. Örülök és hálás vagyok a UWC-nek, hogy megadatott nekem ez a lehetőség. Tényleg családként kezeljük egymást a barátaimmal, és maga a „család” szerepe így pótolva van.
Gerő Botond